Azt gondolom, Debrecen város nyomdászatának múltja a személyes invenciók és családi történetek egymásra rétegződése – menekülések és befogadások a megélt 460 évben – hasonlóan a mi családunkéhoz.
Egy debreceni nyomdász családban nőttem fel, Édesapám, Apu az akkori Szabadság Nyomda (1975-ös beolvadás az Alföldi Nyomdába) fiatal fényszedője, tipográfusa volt. A család barátai Tölli Micu, Baracsi Bandi és Vencsellei Pistabácsi is szinte mind nyomdászok voltak, így gyerekkorom meghatározó élménye, inspirációja ezek a baráti összejövetelek, heves szakmai viták és nagy hétvégi bográcsozások voltak. Ahol akkor még számomra kevésbé ismert szavak: LINO és MONO repkedtek az asztal körül. Plusz az a kis fiók, amitől kisgyerekként el voltam tiltva. Amibe, soha nem nyúlhattam bele: ahol Apu a nyomdából szerzett relikviákat tárolta – köztük egy kék-fedelű betűmintakönyvet, amit még ifjú KISZesként készített vizsgamunkaként. Ez a kis „kék könyv”, már érett tervezőgrafikus és betűtervezőként végig utazott velem Bostonban, Mexikóvárosban, Liverpoolban, Jakartában, Reykjavíkban, Párizsban és Moszkvában, ahol hosszabb vagy rövidebb ideig laktam, dolgoztam és terveztem. Ahol mindig büszkén mondhattam, hogy egy olyan európai városból jövök, ami töretlenül több évszázados nyomdai múltra tekint vissza…és ez így is van, mert az Alföldi Nyomda jogfolytonosan négyszázhatvan éve működik, Kelet-KözépEurópa egyik legrégebbi ipari létesítményeként.
1651, a nyomdászat kezdete Debrecenben
Aki kívülről csöppen bele ebbe a 460 éves történetbe, annak első sorban el kell képzelnie a várost Debrecent. Ami az európai észak-déli sókereskedelem meghatározó állomása a történelemben, szabad királyi város, önálló adószedési joggal. Mint egy „kis oázis” az őt körül vevő pusztaságban. A debreceni nyomdászatot két szorosan egymásra épülő alkotó (reformátor) Huszár Gál és Hoffhalter Rafael rövid, de igen termékeny munkássága, kölcsönös szakmai tisztelete és barátsága robbantotta be az 1561-es évben. Erről az időszakról Bánfi Szilvia a Magyar Grafika 2016/április számában megjelent A debreceni városi nyomda évszázadokat átölelő első korszaka című cikkében olvashatnak részletesen, ajánlom a figyelmükbe. Huszár Gál nyomdai felszerelése az eddigi kutatások alapján ötfajta betűtípusból, harminckilenc darabos hangjegykészletből, hat illusztrációs táblából, öt sor iniciáléból és ötféle díszítősorból állt, ami igen jelentős, ha figyelembe vesszük, hogy mindezt Kassáról kellett lőcsös szekéren Debrecenbe menekítenie. Másfél éves tartózkodása alatt négy könyvet készített a viharos természetű fiatal prédikátorral Méliusz Juhász Péterrel. A negyedik 1563-as Magyar Prédikációk könyvét már a Bécsből Debrecenbe menekült európai hírű tipográfus Hoffhalter Rafael fejezte be, aki több míves fametszettel egészítette ki, mint például a címeres bárány ábrázolása, ami később a város címere is lett. Debrecen nyomdászatának későbbi századjai a Városi Nyomda regnálása és a hozzá kapcsolódó örökösödési perek, a Tiszántúli Református Egyházkerület tulajdonszerzése és a Méliusz könyvkereskedés megalakulása, majd a második világháború után az Egyesült Alföldi
Nyomda létrejötte fémjelezik, aminek élén több neves (vegyesen férfi és nő) nyomdavezető szerepel. Ennek állít emléket a Nyomdamúzeumban lévő üvegfal, ahova a neveiket vésték, köztük azon vezetőkét is, akik élen jártak a modernizációban és ennek köszönhetően az Alföldi Nyomda elnyerte jelenlegi formáját és vezető státuszát. Összekötve a múltat a jelennel, a napokban (2021 nyarán) készítették el a régi Nyomtató utca, mai Péterfia utca sarkán, a feltételezhető első nyomda helyén, a Hoffhalter-féle magyar nyelvű Verbőczy Tripírtituma címoldalának tűzfal méretű felhordását.